2015. október 30., péntek

#3. Kritika: Susan Ee: Angyalok bukása

Fülszöveg: ,, Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.
Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.
Raffe félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.
Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen."



Véleményem : Őszintén  szólva , az első pár oldal nem fogott meg. Pedig általában a jó könyveknél így szokott lenni. De úgy voltam vele, hogy előbb-utóbb csak lesz valami.
És milyen jól tettem, hogy nem hagytam 
abba! Talán a fogalmazása tűnhetett furcsának elsőre. Ugyanis Penryn szemszögéből követjük az eseményeket, de nem múlt időben, mintha mesélné, hanem jelen, abban a pillanatban .
Nem azt mondom, hogy életem könyve, de mondhatni kellemesen csalódtam.
Maga a történet nagyon jó, és tetszett ,hogy az angyalok nem épp jó beállítottságúak voltak. Sőt mi több, pusztítottak, ráadásul vérszomjasak is voltak.  Ez különlegessé tette az egészet. Ezentúl ki kíváncsi a mézes, mázas, 'csupa jóság' angyalokra?
A szereplők..
hát na igen, a szereplők....
Nézzük inkább őket egyenként.

Tehát a két főszereplőről röviden:

Penryn: Nagyon nem volt szimpatikus, sőt...Idegesítő személy volt az én szememben. Bár a végére javult a helyzet, azért még lehetne min csiszolni....
Penryn 

Rafi
Rafi: Véleményem szerint egy szerethető figura, bár néha a bunkósága átlép néhány határt...Párszor voltak hangulatingadozásai is, amikor nem nagyon tudtam mit akar, de lehet, hogy még ő sem.

A szereplők neveivel kapcsolatban... :
Úgy vettem észre, Susan hadilábon áll a nevekkel. Vegyük például a Du-Dam ikreket. Most komolyan??? Előtte valami más volt a nevük, de őszintén szólva nem sikerült megjegyezni. Vagy például Rafi. Az oké, hogy a teljes neve Rafael, azzal nincs is semmi baj. De szerintem egy angyalhoz nem illik az a becenév, hogy Rafi... 


Egyébként a könynek függővége van, szóval, ha türelmetlen vagy ilyen téren, jobb, ha előre megveszed a következő részt is..... (World After - Túlélők világa)

Értékelés: 5/4

 EGY HUMOROS IDÉZET, AMI ADHAT EGY KIS KEDVET:
,,... Nagy szavak, ahhoz képest, hogy úgy nézel ki, mint egy kötözött sonka. Hogyan akarsz kettétépni, miközben úgy kapálózol, mint egy hátára fordított teknős? " 


INFORMÁCIÓK A KÖNYVRŐL :
  • Eredeti cím : Angelfall
  • Írónő: Susan Ee
  • Rendelési lehetőség pl. : Könyvmolyképző Márkabolt 
  • Ár: puha fedeles: 2990 Ft 
  • Várható szállítási idő( Könyvmolyképzőről): 3 nap 
,, Szerelembe estem ezzel a történettel.  Óriási olvasmány! "~Hailey pantone (amazon. com) 

APROPÓ... A BORÍTÓRÓL EGY KICSIT :
Nem szoktam szóvá tenni, hogy melyik könyvnek-milyen borítója van, de ezt most muszáj. Elképesztő, hogy milyen egyszerű, mégis milyen különleges. Csak egy pár angyalszárny, egy kis díszítés, és ennyi az egész :
~Ricky 

2015. október 29., csütörtök

#2. Kritika: Ashley Carrigan: Két lépésre a mennyországtól

Fülszöveg: Al Jannah, a kitalált modern keleti ország gyönyörű környezetében játszódó történet egy keményfejű vonzó sejk és egy konok angol írónő kusza kényszerházasságáról. Figyelem! A könyv szenvedélyt és erotikát tartalmaz!
Al Jannah, a mesés szépségű közel-keleti ország ókori romhelyei izgalmas utazásra csábítják a sikeres angol írónőt, Mesmirát. A körút azonban váratlan fordulatot vesz és egészen más kalandokat hoz, amiket a lány még legmerészebb regényeiben sem képzelt el. A turista csoportot sivatagi banditák támadják meg és Mesmirát elrabolják. Rabságából egy helyi férfi vásárolja ki, így egyik fogva tartótól kerül a másikhoz. A helyzete reménytelen. Megfosztják minden esélyétől, hogy visszatérhessen a hazájába. A titokzatos, szép idegen ország aranykalitkává válik, ahonnan nincs szabadulás. A megmentője csalással ráveszi Mesmirát a házasságra és eltökéli, hogy

engedelmes feleséget nevel belőle, bármi áron. A lány a neves és elismert Ashgar család tagja lesz és saját bőrén tapasztalja meg, milyen is egy szigorú szabályokkal és szokásokkal terhelt országban arab feleségként élni. Sayid Ashgar nem retten vissza semmilyen eszköztől, hogy elérje a célját és kikényszerítse Mesmirából az odaadást és a vágyott érzelmeket. Helyette csak gyűlöletet és elutasítást kap. Kettejük szüntelen harcát és a kényszerű összezártságban életre hívott érzelmi viharait kísérhetjük végig. Két erős és konok személyiség csap össze, hogy fájdalmas, olykor szenvedélyes párbajok során keresztül tapasztalják meg, hogy a szerelem nem csikarható ki zsarolással, hatalommal, vagy fenyegetőzéssel. Mesmira és Sayid finom erotikus egymáshoz feszülései pattanásig feszítik a hangulatot közöttük ebben a kihívó játszmában. A „Szépség és Szörnyeteg” meséjét ismerhetjük meg teljesen új változatban, varázslatos környezetben, ahol a szereplők szívfájdító mélységeket és magasban szárnyaló érzelmeket élnek át.


Őszintén szólva én majdnem egy teljes évet vártam a könyvre, de megérte :D A könyv szokatlanul csak pdf formátumban kapható (kb. 800 ft) és nem nagyon akaródzott megvennem, ha nem tarthatom a kezemben. A Google Play áruházban körülbelül negyven oldalnyira bele lehet olvasni, tehát rendesen felcsigázott, és napokig ,,szomorkodtam" hogy nem szerezhetem meg. Aztán nemrég egy kedves hölgynek megvolt, és elküldte nekem. Egyáltalán nem csalódtam benne, megérte a várakozást.
A regény hihetetlenül romantikus, fordulatokkal tele. A végkifejletet a Gyönyörű idegen, vagy a

Maffia szívében-hez tudnám hasonlítani. Ettől függetlenül egy csodás történet a Közel-Keletről, az ottani életről. Ashley remekül szemlélteti az arabok, és az arab nők helyzetét, és egy fantasztikus könyvet kaptunk tőle.

A két főszereplője; Mesmira Hampton és Sayid Ashgar lenyűgözőek. Két konok, rendkívül makacs ember harcáról szól a történet. Sayid egy csomó rossz döntést hoz, amivel lerombolja Mesmirát, ennek csak azért is kialakul köztük a szerelem. Imádtam az elejétől a végéig <3 Alig egy nap alatt elolvastam, és csak nehezen tudtam letenni alvás előtt. Ha szereted a forró, szenvedélyes, kalandokkal teli, romantikus könyveket, akkor ezt el kell olvasnod.
Ha valakinek kellene, megpróbálhatom neki is elküldeni <3

~Vanessa xx

#1. Kritika: J. L. Armentrout: Luxen sorozat

Fülszöveg: Ők nem olyanok, mint mi...
 ,, AZ ÚJRAKEZDÉS SZÍVÁS. 
 Amikor Nyugat-Virginiába költöztünk - éppen az utolsó gimis évem előtt - nagyjából beletörődtem a rémes tájszólásba, a szakadozó internetbe és a várható tömény unalomba. Egészen addig, amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat.
 Az ég kiderült. 
 Aztán a srác megszólalt.
 Daemon dühítő. Beképzelt.
 Tenyérbe mászó. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. 
De akkor, amikor egy idegen rámtámadt, és Daemon a keze egyetlen intésével szó szerint megfagyasztotta az időt... Akkor valami történt. Valami váratlan.
 A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem. 
 Jól hallottad, idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga Dee, egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint a vegasi leszállópálya.
Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul rajtam a nyom. 
Mármint, ha nem ölöm meg addig sajátkezűleg... "

 Az első véleményem, egyben könyvajánlóm, Jennifer L. Armentrout Obszidián  című könyvéből lesz, ami a Luxen sorozat első része. Mivel ez ajánló is, nem lesz benne spoiler !!


Személy szerint imádtam az Obszidiánt! Főleg azért, mert nem a már jól megszokott vámpírok és vérfarkasok vannak benne, mint általában a fantasykban. Jennifer valami újat alkotott. Újat, és elképesztőt. Az is tetszik benne, hogy nem az a sablon sztori, hogy már az elején a lány meglátja a fiút és szerelem meg miegymás.. vagyis igen, éreznek egymás iránt egy kis vonzalmat, de nem ugranak egymás nyakába egyből..... legfőképpen azért mert Daemon bunkó..
 És, igen, már megvan a szexi rosszfiúnk is.. kell ennél több?
 Jennifer írásmódja is megfogott, mivel pont annyi leírás van, amennyi kell, és nem két - három oldal szól arról, hogy milyen a szoba ahol vannak, és fehér-e a függöny vagy kék.... 
Emellett a gondolatmenete nyűgözött még le. A legapróbb részletek is tökéletesen meg vannak tervezve, és olyan fordulatok vannak benne, amire egyáltalán nem számítanál.
 És mivel maga a történet Katy szemszögéből játszódik, Jennifer a végén írt egy részt néhány fontosabb jelenetből, Daemon szemszögéből, ami meg kell hagyni, nagyon jó ötlet volt. Érdekes volt beleásni Daemon gondolatmenetébe...

 És most egy kicsit a két főszereplőről, külön-külön:

Katy: Alapvetően szimpatikus lány, az elején nincsen vele semmi bajom... de ahogy beleásod magad a történetbe és egyre több minden történik, akkor már kezd idegesítő lenni, mikor nem tudja eldönteni mit akar, vagy hogy pont az ellenkezőjét teszi annak, amit mondanak neki. De hát ettől lesz izgalmas, szóval nem panaszkodom.

Daemon : Ő volt benne a kedvenc szereplőm (mily meglepő), nagyon karakteres figura, humoros, szexi, de bunkó. Pont az a szereplő, aki felkelti az érdeklődést a lányok körében. Valaki igazán megdobhatna egy Daemonnel... de komolyan... örömmel fogadnám :D...
Daemon és Katy




 Persze vannak hátrányai a könyvnek, pl. szerintem egy ember ha megtudja, hogy a szomszédja nem evilági, és látja is, valószínűleg nem fogadja el ilyen könnyen... számomra ez túl gyorsan ment... de ezt leszámítva minden rendben volt benne....

 Amikor olvastam együtt izgultam a könyvvel, örültem, ha valami jó történt, sőt még könnyeztem is egyes részeknél, mert Jennifer nagyon hatásosan tudja kifejezni magát.

Szóval örömmel kijelenthetem, hogy engem teljen magával ragadott a könyv, Daemonostól, mindenestül együtt. Tehát ajánlom, mindenkinek, aki szereti a fantasyt és az akciódús könyveket, és nem csak lányoknak, mert ismerek pár fiút, aki olvasta és tetszett neki, ők természetesen Daemon szerepével azonosultak.
 Az fix, ha egyszer elkezded, nem tudod majd lerakni...

Értékelés: minden apró kis hibája ellenére 5/5*

 Ha esetleg el akarod olvasni, de nem akarod megvenni, letöltheted pdf formátumban, itt :rebelbirdie-ekonyvek.blogspot.hu

Információk a könyvről:

  • Eredeti cím: Obsidian 
  • Író: Jennifer L. Armentrout 
  • Sorozat: Luxen 
  • Ár: 2990 Ft (puha fedeles) 
  • Kemény fedeles :3999 Ft
  • Oldalszáma :423 
,, Daemon és Katy robbanókeveréket  alkotnak... 
Az  Obszidián pörgős utazásra visz, csak úgy kapkodod majd a levegőt és könyörögni fogsz a folytatásért. '' - Jus Accardo, A Touch-Érintés írója

~Ricky