2016. február 27., szombat

#19. Kritika: Jennifer Bosworth: Villámtól sújtva

A könyvet nagyon régen olvastam
(2015. 12. 01.-ben), nézzétek el
a pontatlanságaimat, mert azóta nem
olvastam újra, és bocsássátok meg az
angol szavakat és zárójeles instruk-
cióimat, ma vhogy ilyen
kedvemben voltam.
Fülszöveg: Mia Price villámfüggő. Számos villámcsapást túlélt már, de folyamatos vágyával, hogy részesedjen a vihar energiájából, veszélybe sodorja önmagát, és a körülötte élőket.
Los Angeles azon ritka helyek egyike, ahol Mia biztonságban érezheti magát függőségétől, hiszen csak elvétve csap villám a városra. De amikor a várost lerombolja egy földrengés, Mia mennyországa egy csapásra a veszélyek és a káosz aknamezejévé változik. A hajdani tengerparton áthatolhatatlan sátortáborok nőnek. Az összeomlott belváros senkiföldje lesz, ahol éjszakánként egy kószáló buli hol az egyik, hol a másik elhagyatott épületet bérli ki magának. A bulizókat egy megmagyarázhatatlan erő vonzza pusztulás színhelyére. A katasztrófa után megerősödik két szekta, melyek szemben állnak egymással. De mindkét szekta végítéletről szóló próféciájában Mia Price játssza a főszerepet. Biztosak benne, hogy Mia Price kapcsolatban áll a földrengést kiváltó elektromos viharral, és a közeledő, sokkal pusztítóbb égszakadással-földindulással.
Mia Price szeretne megbízni a titokzatos és vonzó Jeremyben, amikor az megígéri, hogy vigyáz rá, de attól tart, a srác nem az, akinek mondja magát. A szenvedély és az energia, ami egymáshoz vonzza őket, a végüket jelentheti. Amikor eljön a végzetes vihar, Miának mindent kockára kell tennie. Szörnyű erejét szabadon engedi, hogy megmentse szeretteit, vagy elveszítsem mindent.

A történet teljesen egyedi, elvarázsoló ésklönleges. Az írónak olyan ötletei voltak, amiket még soha az életben nem láttam máshol. Nem igazi fantasy, mert igazából villámokon alapul, de persze ez nem lehetsgés, so (<ang. tehát)...
Komolyan mondom, ha a könyv után látsz valahol fehérbe öltözött embert, rögtön elkezdesz gondolkozni a könyvön :D A hatása egyszerűen pusztító (mmint az érzelmi hatása,) (mmint a könyvnek). A cselekményleírás, az érzelmek, történet egyszerűen csodálatos. A könyv lehetehetlen, nekem nagyon tetszett. Suliban pl. alig tudtam visszakaparni a barátnőmtől a könyvet, mert ő is neki állt olvasni.

A szereplők kidolgozása tetszett, bár az nem, ahogy Mia mindent elnézett a testvérének, és anyjának.

#18. Kritika: Mindee Arnett: Rémálom-ügy

Véleményem erről a könyvről is
nagyon értelmesre sikerült, de ti így
szeretitek őket, igazam van? <3
Ha bármi észrevételetek van
nyugodtan kommenteljetek ám :)
Fülszöveg: A tizenhat éves Porka Evergím késő éjjel betör egy házba, de nem azért, mintha bűnöző volna. Nem: Porka egy Rémálom.
Szó szerint.
Nem elég baj, hogy ő az egyetlen Rémálom az Akkordél Akadémián, a mágusfélék bentlakásos iskolájában, és kénytelen hírhedt anyja árnyékában élni, de mikor betör Eli Bookerék házába, még minden sokkal bonyolultabbá válik. Eli nagyon jóképű, ezért a mellkasára ülni és az álmaiba hatolni már nem is lehetne kínosabb.
Pedig az lesz.
Eli egy gyilkosságról álmodik. A helyszín az Akkordél.
És végül az álom valóra válik. Porkának most már követnie kell a nyomokat részint Eli álmain belül, részint odakint , hogy megállítsa a gyilkost, mielőtt további embereket ölne meg. És mielőtt az illető rájönne, miben sántikál Porka, és kiválasztaná soron következő áldozatául.

Megmondom őszintén, én kevesebbre számítottam ennél. Azt hittem, hogy valami unalmas, közhelyes fantasy-szerelmes sorozat lesz, de szerencsére nem. Igen, van benne szerelem, de nem ezen alapul a történet. A könyv közel áll a krimikhez, elvégre egy-egy gyilkosság az alapja minden egyes könyvnek. Vannak benne orbitálisan nem tetsző könyvek, de ettől függetlenül szerettem. A sorozat harmadik része nem jelent meg még magyarul, de szerintem ezt csak lefordítják még :3

Az első rész alapvetően tele van csavarral és izgalommal (nem mintha a második különb lenne). Ez Merlin és az Excalibur köré épül, míg a második Lionhalom köré. (Elkövetőket nem lövöm le).

A történetben megjelenik Porka és ... szerelme, ahogy sejteni lehet a borító hátulján lévő szövegből, ez nem alakult annyira meglepően, az sem, hogy nem jöhetnek össze, mert... (blablabla)

Szereplők:
Eli: Nem kedveltem meg a könyv előrehaladta során. Ha nem bírta Katharinát, miért volt vele? :'( ...
Paul: Kedvenc, összetört szívű, gonosz és elcseszett szereplőm. Vannak hibái, de nem ő világ szörnye. Ne lökd el magadtól Porka a harmadik részben!!! :'( ...

2016. február 7., vasárnap

#17. Krtika: Nalini Singh: Egy világ - két faj - állandó küzdelem

Fülszöveg: Sascha Duncan mentál. Mint fajának minden képviselője, ő is különleges mentális képességekkel rendelkezik és minden érzelmet, érzést száműzött az életéből. Sascha azonban más, mint népe többi tagja, és ezt a hibáját rejtegetnie kell.
Lucas Hunter alakváltó. Egyszerre ember és leopárd; az ösztönei, érzelmei és a falkája iránti szeretet vezérli.
A két faj eddig békében élt egymás mellett, most azonban háború fenyeget: egy mentál sorozatgyilkos szedi áldozatait az alakváltó nők közül. Lucas meg akarja találni a tettest, és ehhez Saschán keresztül szeretné megismerni az ellenség féltve őrzött titkait. Van azonban valami ebben a látszólag jéghideg lányban, ami lenyűgözi a férfiban lakó vadállatot. Csakhogy ez a vonzódás mindkettőjük vesztét jelentheti.

A sorozatnak rengeteg része megjelent már magyarul, viszont hivatalosan csak ötöt adtak ki. Rajongói fordításban megvan még jó pár rész, tehát nyugodtan belekezdhettek, illetve a részek egymástól különállóak is, tehát akár kezdheted a harmincadik résszel is, ha neked úgy esik jól. Én csak az első, második, ötödik, hatodik, kilencedik és tizedik részt olvastam el. Minden részben más párra helyeződik a hangsúly, más E/3-as szemszögből. Különösen tetszik, hogy itt a férfiak ténylegesen férfiak, és nem csak testrészeik miatt. A könyvben eddig még nem tapasztalt faj is megjelenik, méghozzá a mentál faj. A történet teljesen egyedi, magával ragadó, annyira, hogy le se tudod majd tenni.
Meg kell, hogy mondjam, leginkább az alakváltó férfiak szemszöge tetszett nekem a legjobban, de ez mindenhol így van.

Szereplők:
Lucas: Igazi alfahím, aki rögtön a szívembe zárta magát. Tetszik, hogy végre van olyan férfi, aki küzd a párjáért.
Sascha: Kicsit túlságosan is zárkózott, de nekem tetszett a karaktere.
Hawke: Farkasok alfája, éppen annyira imádom, mint Lucast, ha nem jobban.

Vanessa xx

#16. Kritika: Tiffany Reisz: Eredendő bűnösök

Fülszöveg: Ez a világ a férfiaké, de egy nő van legfelül.
Nora Sutherlin erotikus regényeiről híres és hírhedt – és van egy titka, amelyet túl sokan tudnak ahhoz, hogy ne kerüljön napvilágra. Nora legújabb kézirata más, mint az eddigiek: komolyabb, mélyebb, személyesebb – és Nora biztos benne, hogy meghozza számára az áttörést… De vajon lehet-e együtt dolgozni a kimért, karót nyelt angol szerkesztővel, Zachary Eastonnal? Hiszen ő mondja ki az utolsó szót, de maximalizmusa felháborítja Norát. Zach-et Nora szabados életmódja kergeti az őrületbe – és a tény, hogy egyre inkább vonzódik ehhez a nyílt, mégis titokzatos nőhöz.
Nora azt hitte, mindent tud arról, milyen, amikor az ember a saját határait feszegeti. De abban a világban, ahol a szenvedély maga a fájdalom, soha semmi sem ilyen egyszerű.
Ki lehet az a férfi, aki öt év távlatából is irányítani képes a nő minden gondolatát? És egyáltalán: ki is Nora Sutherlin valójában? Képes lesz-e valaha önmagának megválaszolni ezt a kérdést?

Ötrészes sorozat (szirén, angyal, herceg, szent, úrnő, szent). A történet szado-mazo, de NEM olyan mint a szürke 50 árnyalata, mert az valami förtelem, már bocsánat. Aki szűk látókörű, vagy nem nyitott a különböző témákra, azok bele se kezdjenek, mert ehhez idegrendszer, és nyitottság kell. A történetben van vér, szex, szerelem, erotika, kis romantika. Tipikus 18-as karika, viszont ezt így szerintem nem szabad megkorlátozni, elvégre van aki 30 évesen se elég érett egy ilyenre, más pedig 15 évesen már az. (Én 14 vagyok.)
Szereplők:
Soren: A szadista, emellett imádom a fejét, legfőképp azért, mert feltétlenül szeret, meg olyan cuki (xD)
Nora/Eleanor: Nem minden döntésével vagyok elégedett, de ettől függetlenül szerethető karakter.
Wyatt: Nem vagyok benne biztos, hogy így van a neve, de a kedvenc karakterem. Bármennyire is szeretem Sorent őt jobban.
Michael és Griffin: Örök kedvenc párosom. Egyszerűen tökéletesek, és szerencsére az egész 2. rész gyakorlatilag róluk szól.
Wesley: Tipikusan ilyen-olyan karakter. Időnként imádom, máskor meg tudnám fojtani. Egészen addig imádtam, amíg nem találkozott Soren húgával...

Vanessa xx

#14. és 15. Kritika: Osztozni Hailey-n és Rossz testvérrel ágyba bújni

#14. Kritika: Samantha Ann: Osztozni Hailey-n
Facebook: Vajon mi lehet Hailey Anderson sötét titka? A lány évek óta őrülten vágyakozik bátyja két legjobb barátja után. Mark Allennek, a szenzációs faszobrásznak és a jóképű doktornak, Tony Adamónak sejtelmük sincs róla, hogy minden éjjel róluk fantáziál a lány.
Egy csúnya szakítás után Hailey igyekszik távol tartani magát durva barátjától. Alig várja a kéthetes hawaii utazást bátyjával és annak két szexi barátjával, hogy Mark és Tony napbarnított, izmos testén legeltethesse a szemét. Még akkor is, ha nem érhet hozzájuk.
Ám – várakozásával ellentétben – a két férfi nem kishúgaként tekint rá. Az édes hármas izgató játékokat űz, és nem enged be kívülállókat a kapcsolatba. Mindkét férfi akarja Hailey-t, és elfogadják, hogy osztozniuk kell rajta. A forró valóság ezerszer jobb, mint a tiltott fantáziálgatás. Ám egy nap Hailey volt barátja fenyegetni kezdi új keletű boldogságukat…

Ez a könyv ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az asztal három főre és a 15. kritika. A könyv nekem tetszett, kétszeri olvasásra tökéletes. Nem hosszú, nem nehézkesen olvasható, könnyed. A fogalmazási stílus tökéletes,  mindent kihozott az író a könyvből, amit lehetett. Rövid a történet, tehát akár egy pár órás vonat-/ kocsi-/ repülőúton is elolvasható.

A szereplőkről csak összegzésben beszélnék.
A történetben itt is egy édes hármasról van szó, de ebben nem tapasztalt emberekről van szó, hanem olyanokról, akik még nem próbálták, viszont a szerelemért képesek megtenni. Nekem különösen a szívemhez nőtt Tony és Mark. Viszont, ebben nem csak egy hármas szerelmi történet fut, hanem egy kis kaland is, mint a fülszövegben olvashattátok. A gyilkos hajlamú ex...
Mindenkinek meleg szívvel tudom ajánlani.

#15. Kritika: Virna DePaul: A rossz testvérrel ágyba bújni
Fülszöveg: Melina Parker elbűvölő, kedves lány, de nem éppen a legjobb szerető. Mikor egy újabb férfi szakít vele emiatt, úgy dönt, ideje fejleszteni ágybeli képességeit. 
Gyerekkori barátját, Max Daltont kéri meg, hogy adjon neki szexleckéket, pedig titokban a férfi ikertestvérébe, Rhysbe szerelmes már évek óta. 
Melina végül rossz ágyban köt ki, és Rhys tanítja meg neki, mi az igazi szenvedély.

Ugyanaz a kategória, mint az előző két könyv. Szórakoztató, maximum pár száz oldalas. Nekem ez kevésbé tetszett, mint az előzőek, de egyszeri olvasásra ez is megfelelő. Külön ezt nem nagyon fejtem ki, mert nincs nagyon mit mondani róla.

Szereplők:
Melani: Érdekes egy figura, illetve szerintem egy kicsit túlságosan furcsa. Én azért ha ájönnék arra, hogy Max átvert, akkor nem a szexet folytatnám az ikrével, hanem páros lábbal rúgnám ki. 
Rhys-ra és Maxre csak annyit tudok mondani, hogy nagyon nem féfiasak és gyenge lelkűek. Ha szeretsz valakit, akkor mondd el neki, vagy ne hagyd elmenni könyörgöm!

#13. Kritika: Kim Harrison: Boszorkányfutam

Fülszöveg: Rachel Morgan, a boszorkány, az Inderland Biztonsági Szolgálat egyik legjobb fejvadásza volt. 
A vadászterülete Cincinnati városa - egy sötét, alternatív Földön, ahol vámpírok, farkasemberek, tündérek, koboldok élnek és járnak az emberek között. Némelyek álruhában, némelyek teljesen nyíltan, nem titkolva valódi természetüket. 
Rachel Morgan elől egyetlen gonosztevő sem menekülhetett, akár boszorkány volt, akár vérfarkas, akár tündér, akár élőhalott. Ám valami megváltozott. Kezdetben úgy tűnik, csupán a szerencséje hagyta el, és ezért vall egyre gyakrabban kudarcot, s felettesei ezért bízzák meg egyre megalázóbb feladatokkal. 
Amikor aztán legfrissebb zsákmányával, egy minden hájjal megkent kobolddal éppen a Szolgálathoz tart, a lény felajánlja neki, hogy szabadságáért cserébe teljesíti három kívánságát. 

Rachel rádöbben, hogy itt a kiváló alkalom arra, hogy egyszer és mindenkorra változtasson az életén. Legfőképpen azzal, hogy otthagyja a Szolgálatot. Ezzel alaposan magára haragítja a Szolgálat amúgy sem vajszívű vezetőit. Így rövidesen azon kapja magát, hogy korábbi fejvadász társai ezúttal őrá vadásznak, s ebben a játszmában már nem csupán a szabadsága, de az élete a tét...

Kezdjük ott, hogy nem tudom, lesz-e a könyvnek folytatása, vagy nem.
A könyv eleje rettenetesen nehezen indult el, de a vége felé le se tudtam tenni. Körülbelül 500-600 oldalas, tehát van mit olvasni rajta, ls semmi nincs elsietve. Különösen tetszett, hogy a fantasy lények nem mindenféle katyvasz erővel rendelkeznek, hanem az van valahonnan. A boszorkányok amulettek segítségével varázsolnak, és nem az ujjuk behajlításával. Annyi kaland van benne, hogy lassan kettéáll a füled a sok izgalomtól. A korhatát ne nagyon vegyétek figyelembe, mert ez pont azon kategóriák közé tartozik, amit bárki szerethet. Erotikus tartalma nemigen van, tehát nyugost szvvel vegyétek kézbe.

Szereplőkről egy kicsi:
Rachel: Van amikor annyi butaságot csinál, hogy a fejemet fogom miatta, de ha nem tenné, nem lenne igazi főszereplő sem.
Ivy: Kiráz tőle a hideg, és lehetséges, hogy már nem is bírom annyira a vámpírokat...

Vanessa xx