2015. november 22., vasárnap

#6. Kritika: Cassandra Clare: Végzet ereklyéi

Fülszöveg: Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...

Ez tuladonképpen egy hatrészes sorozat. Az írónő egy teljesen új világot tár elénk, árnyvadászokkal, démonokkal, ellenségekkel, minden ami kell. Én személy szerint az első, második, harmadik, ötödik és hatodik részt szó szerint milliószor elolvastam. A világ, fogalmazsi stílus teljesen magával ragadott. Amint vége lett az egyik résznek, rögtön akartam a másodikat is olvasni. A fantasy könyvek legjobbjaiba tartozik. Tele van váratlan fordulatokkal, elemekkel. Ha egyszer belekezdesz, nem tudod majd letenni. A vöröspöttyös imádók bele fognak szeretni, és még sokan mások is...

Kicsit a főbb szereplőkről:
Clary: Alacsony, vörös hajú, imádnivaló. clare tökéletesen megformázta ahogy az összes többi karaktert is.
Jace: A dögös, ellenállhatatlan, bunkó srác. Claryvel és vele érdekes, meglepő dolgok fognak történni.
Sebastian/Jonathan: Személy szerint kedvenc szereplőm a könyvből. Gonosz, szívtelen dög, aki világuralomra tör, mindent elpusztít, felégeti a világot, de kell neki hozzá Ő is.

Aki odavan a fantasykért, annak mindenképp el kell olvasni.

Vanessa xx

2015. november 21., szombat

#5. Kritika: James Dashner: Útvesztő-trilógia

Fülszöveg:
,, Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, és az egyetlen, amire emlékszik, az a kereszt éve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe,melyet nehéz kísérni, mivel a falai éjjelente elmozdulnak. 
Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő valójában egy megfejtésre váró kód. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, nagy ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, melyek elől mindenki más elmenekül. 

Aztán egyszer csak minden megváltozik, amikor megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is... "



Véleményem:

Azt hiszem ez volt az első olyan könyv,amit férfi írótól olvastam, és be kell valljam, nagyon tetszett!
Mindig volt benne valami fordulat, amire nem lehetett számítani, és ettől az egész érdekessé vált. Tetszett, ahogy a történet részletesen át volt gondolva, meg volt tervezve,még a legapróbb részletek is. Ráadásul a leírásoknál sem éreztem azt, hogy unalmas lenne. Esküszöm, próbálok valami rosszat is találni benne, de eddig nem nagyon sikerült.
A legtöbb szereplő nagyon szimpatikus volt,és mindegyik egyedi,  de persze akadtak olyanok is, akiket szívesen felírnék az "Egyszer még  megverlek" listámra... 

A főbb szereplőkről röviden:
Thomas: Nem hiszem, hogy meglepő, de igen, ő volt az egyik nagy kedvenc. Tetszett az elhatározottsága,hogy mindig tudta mit akar, illetve mi a jó. A Chuckkal való viszonya is figyelemre méltó volt, nagyon tisztelem azért,ahogy vele bánt.
Newt: Szintén a kedvencek közé sorolható. Remélem az író kegyelmes lesz, és a történet végéig életben hagyja :)
Chuck: Ellene sem tudok felhozni semmi rosszat, talán csak annyit, hogy sokat beszélt :D
Theresa: Róla egyenlőre még nem sok mindent tudok mondani, de alapjában véve egyenlőre rendesnek tűnik.
Gally: Ő az egyik, aki felkerülne a fent említett bizonyos listára. Egyszerűen kiállhatatlan. Igen, azthiszem ez a legmegfelelőbb szó. (Legalábbis ami gyermekbarát...)
Alby: Vele kapcsolatban elég vegyes érzéseim voltak. Az elején egyáltalán nem bírtam, a végére sem mondom, hogy belopta volna magát a szívembe, de valamivel javult a helyzet.
Szóval úgy nagyjából a szereplőkről ennyit. Mivel a könyvből film is készült, hasonlítsuk össze egy kicsit a kettőt :
őkről ennyit. Mivel a könyvből film is készült, hasonlítsuk össze egy kicsit a kettőt:


Könyv vs. Film :

Az alap nagyjából ugyanaz, csak néhány dologban tér el a film. Néhány észrevételem, ami nem spoileres egyikre nézve sem:
  • Miért nem tudják a színészeket jól kiválasztani? 
Vegyük például Newt-ot. A könyvben egy kigyúrt izompacsírta, míg a filmben olyan, mint egy nádszál. Ez azért igazán észrevehető különbség. Persze a történet alakulásában nem játszik szerepet, de akkor is...
  • A dolgok időrendje is más. Lehet, hogy azért, mert a filmet nem akarták "vontatni". Szóval ez még talán érthető. 
  • A cselekmény is eltérő. Egyrészt máshogy jönnek rá a megoldásra, másrészt pedig sok más dolog is máshogy alakul a filmben. 
  • A negyedik nagy "kérdés" Alby. Míg a könyvben az egyik legbunkóbb szereplő, addig a filmben az egyik legkedvesebb. Őszintén... ez most hogy van? 
Nem azt mondom, hogy a film rossz volt, mert egyáltalán nem, sőt!!! Csak gondoltam néhány dolgot kiemelek, ami más a kettőben. Természetesen van még egy pár, de azok spoileresek lettek volna a könyvre, illetve a filmre nézve is, úgyhogy azokat inkább nem írtam le. 

Egyébként a vége nem függővég. Vagyis nem olyan, hogy egy bizonyos cselekményt szed ketté, ezzel megszakítva a történetet. Szóval egy ideig ki lehet bírni, hogy ne olvasd a második részt :) 


Információk a könyvről :
  • Eredeti cím : The Maze Runner 
  • Író: James Dashner 
  • Korhatár: 16
  • Rendelési lehetőség :Könyvmolyképző Márkabolt 
  • 3 részes /trilógia/ 
  • Ár: 2990 Ft (puha fedeles) 
  • Oldalszám :361
Értékelésem : 5/5

Kiknek ajánlom?
- Mindenkinek, aki szereti az akciódús regényeket, fiúknak, lányoknak egyaránt!!! 




Kommentben leírhatjátok a saját véleményeteket is a könyvről, vagy esetleg a filmről,  szívesen elolvasom őket! :) 

,, Ha itt nem félsz, nem is vagy ember..."

~Ricky

2015. november 20., péntek

#4.Kritika: Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek

Fülszöveg: A mágia veszélyes, de a szerelem még veszélyesebb . Amikor a tizenhat éves Tessa Gray Viktória királynő uralkodása idején megérkezik Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Teslának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. Ahogy egyre mélyebben merül a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.
A történet röviden:
Tessa Gray, egy 16 éves lány, a nagynénjével és a bátyjával, Nataniellel él. Nate elmegy Londonba dolgozni, és mivel nagynénjük meghal, Tessa hozzá akár költözni. A városban azonban nem a bátyja fogadja, hanem két ilyesztően kinéző idősebb nő,az úgynevezett Sötét növérek, akik elviszik, és kísérleteznek vele, mivel mint kiderült Tessa nem egy átlagos ember...Alakváltó.
Később aztán megmenekül egy fiatal Árnyvadász, William Herondale segítségével. Will elviszi Tessát a Londoni Intézetbe, ahol Charlotte befogadja. Kiderül, hogy Tessát valaki meg akarja szerezni a képességei miatt, és hogy Nate nem éppen az a szerethető báty, akinek hitte.
A lány eztán beleszeret Willbe, csak egy baj van... a fiú modora. Valamit titkol Tessa elől. Sőt. Mindenki elől.
Aztán ott van még az Intézetben James, akit mindenki Jemnek szólít. Kiskorában egy démon bosszúból Jin Fent adott be neki,amitől függővé tette, így Jem meghalna a drog nélkül... így is már csak évei voltak hátra.. vagy talán még annyi sem. Tessa belé is szerelmes lesz, így kialakul egy szerelmi háromszög, mert később Kiderül mit titkolt Will, és bevallja a lánynak, hogy szereti.. de hát.. ott van James is...
A végén Tessa választ kettőjük közül, Kiderül ki akarta elrabolni a lányt és még sok más titokra fény derül.

Véleményem:

Én nagyon imádtam ezt a sorozatot, a történet iszonyatosan jó volt, ez volt az első könyv, amit elkezdem és nem hagytam abba a felénél, mert unalmas volt. Ezután kezdtem el sorban olvasni a könyveket, szóval azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ez a sorozat hozta felszínre a bennem rejlő könyvmolyt. 
Az összes szereplő is nagyon szimpatikus volt. Ha már itt tartunk, a három főszereplőről röviden:

WillImádtam a szarkasztikus humorát, mindig tudott valamit mondani, ami megnevettetett, de ha kellett komoly volt, és ezt a helyzet sokszor megkövetelte. Az elején egy falat húzott maga elé, és csak a bunkó énjét láthattuk, de amikor kiderült a titok és ledőlt az a fal... Előkerültek a valódi érzelmei.
Ráadásul külsőre sem volt utolsó... Kék szem.. fekete haj.. :O.. na jó, azt hiszem itt abba hagyom mert képes lennék róla órákig beszélni :D


Jem: Nagyon szerethető figura, mindig azt tette amit kellett. Ő volt Will jobb fele. Mindig ő tartotta vissza, hogy ne csináljon hülyeségeket. Sajnáltam, hogy csak évei voltak hátra...
Tessa: Nagyon szerettem benne, hogy amit elhatározott azt meg is csinálta, és nem riadt vissza semmitől. Bár én nem halasztgattam volna a választásom a fiúk terén, ha egyszer tudtam, hogy ki az, akit teljes szívemből szeretek.
Szóval ennyit a főbb szereplőkről :).. visszatérve a véleményemre.:
Pont annyi leírás és párbeszéd volt benne amennyi kellett.
A történetben pedig elképesztő volt, hogy a dolgok hány félek képpen tudnak függni egymástól, és mennyire kacifántos a sztori, mégis érthető és átlátható. Szóval teljes joggal mondhatom, hogy Cassandra valami lenyűgözőt alkotott...
Most lehet, hogy mindenki azzal fog jönni, hogy persze csak jót mondok róla, semmi rossz oldala nincs... de.. ha egyszer szerintem nincs, akkor nincs :D

Egy kis idézet a könyvből, ami kedvet adhat:
,, - Van egyáltalán valami, amiből nem csinálsz viccet? 
-Hirtelen nem jut eszembe ilyesmi. 
-Tudod-mondta Gabriel-, egy időben azt hittem, barátok lehetünk, Will. 
-Egy időben azt hittem, vadászgörény vagyok - felelte Will-, de aztán kiderült, hogy ez csak az ópium miatz volt. Tudtad, hogy ilyen hatása van? Mert én nem. "


Tehát ajánlom mindenkinek, aki szereti a fantasyt, és valami jót akar olvasni! Fiúknak, lányoknak egyaránt!
Értékelés: 5/5
Információk a könyvről:
-Eredeti címe: The Infernal Devices - írónő: Cassandra Clare
-kötetszám: 3
-Rendelési lehetőség pl. : Könyvmolyképző Márkabolt
-Ár (1 könyv) : puha fedeles: 2990 Ft, kemény fedeles : 3990 Ft
-várható szállítási idő : 3 nap 
,, A mágia veszélyes, de a szerelem
 még veszélyesebb. "
~Ricky

Ne maradj le...

Halihó Könyvmolyok!
Úgy gondoltam érdemes lenne más bejegyzéseket is fekraknunk, nem csak kritikákat,szóval most létrehoztam egy újabb bejegyzés sorozatot (Ne maradj le...), hogy minél előbb értesüljetek az újonnan kiadott könyvekről stb...Szóval  kezdjük is:

Oblivion:
Nem tudom, hogy tudjátok-e, de kb. egy hónapja megjelent az Oblivion előzetese:
https://youtu.be/H9OajZBc-C4
Hogy mi is az az Oblivion?
Nos, egy Daemon szemszögéből játszódó kiegészítő kötet a Luxen sorozathoz. (Az Obszidián, az Opál, és az Ónix idejében játszódik).
• lesznek benne régi és új jelenetek is
• Angolul az év decemberében jelenik meg, de csak az internetes verzió, boltban nem lesz kapható.
• Magyarországon viszont a Könyvmolyképző közreműködése által kapható lesz, de sajnos erre még nincs kitűzve időpont.

James Dashner-Halálparancs:

Kb. szeptember vége felé (ha jól emlékszem, legalábbis akkor) jelent meg ez a könyv Magyarországon . A Halálparancs az Útvesztő trilógia előzményeinek első kötete:

A végítélet még csak a történet kezdete...

Mielőtt megalakult a VESZETT, mielőtt létrejött a Tisztás, mielőtt Thomas belépett az Útvesztőbe, napkitörések sora érte a Földet, és szörnyű ragállyal fertőzte meg az emberiséget. A bolygó lakóinak nagy része odaveszett. Aki megbetegedett, annak lassanként elborult az elméje, és előbb-utóbb tomboló véglénnyé vált.
Mark és Trina a túlélők kis csoportjához tartozik. Miután elmenekültek a New Yorkra lesújtó szökőár elől, nap mint nap az életben maradásért küzdenek, az élelmükért, a nyugalmukért. A természet lassan mintha már az újjáéledés jeleit mutatná a napkitörések után, amikor egy napon különös légi jármű - egy Berg - jelenik meg településük fölött. A Bergről a Kitörés vírusával fertőzött lövedékekkel kezdik lőni a csoportot.
A túlélőknek ismét menekülniük kell. Fertőzöttek és immúnisok egyaránt veszélyben vannak. Leheséges, hogy a titokzatos ellenség célja az egész emberiség kiirtása? Vajon ki akarja a pusztulásukat? Létezik kiút ebből a borzalomból?
-Ricky